Nemzetközi tornát nyert női kézilabcsapatunk!
Felnőtt női kézilabdacsapatunk Lajosmizsén járt nemzetközi tornán, hatalmas sikerrel. Czirjék János edző viszonylag röviden csak ennyit mondott az eseménnyel kapcsolatban: "Látható, hogy mindegyik csapat magasabb osztályban játszik a nemzeti bajnokságokban, ebben a mezőnyben szerezte meg az első helyet bravúros és csupaszív jétékkal Csömör felnőtt női kézilabda csapata". Úgyhogy beszéljenek inkább az eredmények és a számok, amik, azt hiszem, mindent elmondanak.
Sportbál – díjaztuk 2011 legjobb csömöri sportolóit
Visszatért, és szerencsére problémák nélkül, jó hangulatban zajlott le az idei Sportbál. Az este egyik legfontosabb részeként Tormay-Lesták Mária, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, valamint Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője átadta a díjakat a tavalyi év legjobb csömöri sportolóinak, csapatának és edzőjének.
Kikaptunk a Sportbál előtti kézilabdameccsen
A Sportbál miatt rendhagyó időpontban, délben lépett pályára a csömöri kézilabdacsapat a Békés ellen. A mérkőzés rosszul indult, és aztán rosszul is folytatódott, aminek következtében a hazaiak gyakorlatilag végig esélytelenül küzdöttek.
Sportbál – információk, program, jegyárak
A napokban összeállt a Sportbál közel végleges programja, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos információk, így szeretnénk ezeket megosztani honlapunkon is. Február. 11-én, szombaton tehát mindenkit szeretettel várunk a Sportcsarnokba!
Megvan a férfi kézisek bajnoki programja, kezdődnek az edzőmeccsek
A szünet után újra kezdenek felpörögni az események a csömöri [...]
Felkészülési tornát játszottunk Gyömrőn
Női kézilabdacsapatunk edzője, Czirjék János egy felkészülési tornára vezényelte a lányokat Gyömrőre. Az eredmény bíztató: nálunk papíron sokkal erősebb csapatok ellen hoztunk jó eredményeket, így remélhetőleg a tavaszi szezonban is olyan jó teljesítményt láthatunk majd a női csapattól, mint tavaly. A részletekkel pedig jöjjön Czirjék János:
Lezárult az őszi kézilabda-szezon
Véget ért a férfi kézilabda őszi szezonja, így Gyömörey István edző összefoglalta nekünk egy táblázatban az egyes mérkőzések eredményeit, illetve játékosokra lebontva a lőtt gólokat. Mivel a táblázat olyan széles, és annyi információt tartalmaz, sajnos semmilyen módon nem tudtuk beszerkeszteni a honlapra, hogy átlátható és olvasható legyen, így inkább letölthető fájlként tesszük közre. A nyertes meccsek végeredményeit zölddel kiemeltük.
Kézilabda gyorsjelentés: Csömör – Dabas 29:37
Fordulatos meccset láthattunk szombat délután. Az első féldiőben volt olyan [...]
Most szombaton Dabas ellen játszunk
Férfi kézilabdacsapatunk most szombaton (12.10) 16:00-kor Dabas ellen lép pályára. [...]
















