Bakos György és Békefi András nem volt a Budapesti Honvéd SE elleni meccskeretben, míg Turák Félix és Uzonyi Bence a találkozó során vált harcképtelenné (Félix fájdalmat nem ismerve később vérző orral is visszatért), így nem volt egyszerű dolga a fővárosiak ellen Bagyánszki Zsolt csapatának. Az első negyedórában fej fej mellett haladtak a csapatok, ezután viszont sorozatban lőtt öt Honvéd-gól maradt válasz nélkül, rögtön futhattunk is az eredmény után. Ahogy felcsillant volna a remény az egyenlítésre mindig közbejött egy fájó hiba, így egészen a hajráig 2-3, olykor 4 gólos vendégelőnyt regisztrálhattunk. A fiúk azonban hittek a győzelemben – nem is alaptalanul! Nádasdi hibátlanul lövöldözte a hétmétereseket, Kovács Márk is belelendült, két perccel a vége előtt a visszatérő Turák Félix góljával pedig már nálunk volt az előny. Az ifjú beálló édesapja, a születésnapos Turák Csaba is hozzátette a magáét a gólokhoz a hajrában, háromszor is vezettünk, a látogatók azonban mindannyiszor egalizáltak, a 28. góljukat másodpercekkel a vége előtt szerezték. Az elveszettnek hitt meccset meg is nyerhettük volna, de végül döntetlennel zártak a felek.
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Csömör KSK – Bp. Honvéd SE 28–28 (11–13)
2019. szeptember 21. szombat, 17.00
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Nádasdi 12, Kovács M. 4, Bártfay 3, Rohodi 3, Turák F. 3, Turák Cs. 2, Kővári 1 ill. Vajda 12, Borsi 8, Csizmadia 4, Pákozdi 3, Balázs 1.
KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Mikolik Handball School – Csömör KSK
2019. szeptember 29. vasárnap, 18.30
MOM Sportcsarnok
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





