Budapest-bajnok, országos bajnok és 2015-ben győztes egy nemzetközi versenyen – érem érem hátán! Szinte felsorolni is nehéz az ifjú csömöri birkózó, Bata Márton eredményeit. A feltörekvő csillaggal készült interjúban sok minden szóba került – példaképek, lefagyás és olimpia.
– Néhány hete már hírt adtunk párját ritkító 2015-ös sikerszériádról, akkor azonban arról nem esett szó, mióta is birkózol, hogyan is kezdted egyre eredményesebb pályafutásodat.
– Jelenleg 13 éves vagyok, körülbelül négy éve tetszett meg a sportág. Interneten lettem figyelmes rá, rögtön ki is szúrtam magamnak Bácsi Pétert, aki a Ferencvárosban birkózik, hogy milyen ügyes. Lebilincselő volt, hogy milyen szép dobások vannak ebben a sportban és milyen izmosak a srácok. Ja, meg menő, hogy el van törve a fülük!
– Rögtön egyértelmű volt, hogy kipróbálod?
– Elkezdtem győzködni anyukámat, de sokat nem kellett kérlelnem, mert kerestünk egy Csömörhöz közel fekvő klubot, és azóta is oda, a Kertvárosi SE-be járok birkózni. Szerencsém van, mert egyik példaképem, Módos Péter is az egyesület tagja és többször összefutottam már vele. Egy-két jó szava, tanácsa mindig van a fiatalokhoz.
– Vannak még példaképeid a sportágon belül?
– Bácsi Péter örök kedvenc, hiszen tulajdonképpen miatta is kezdtem el birkózni. Az egyik csapattársammal egyszer a TF-re kellett mennünk meghosszabbítani a sportorvosi engedélyünket, amikor a folyosón szembejött Péter. Úgy lefagytam, hogy nem tudtam megszólalni! Utólag már bánom, hogy nem mentem oda hozzá…
– A tavalyi éved rendkívüli sikeres volt. Mit tűztél ki magad elé 2016-ra?
– Természetesen minden versenyen, ahol elindulok, ott győzni szeretnék. Korábban, edzőm javaslatára, a szumóba is belekóstoltam, de az én fő területem a birkózás. Az országos bajnokság, a diákolimpia és a Budapest-bajnokság is olyan verseny, ahol idén feltétlenül győzni akarok.
– Hosszútávon mik az elképzeléseid a sportágban?
– Nagy álmom, hogy dobogóra állhassak egy olimpián! Fantasztikus érzés lehet képviselni az országodat és mindenkiért küzdeni. Pályafutásom végén pedig bíróként és edzőként szeretnék érvényesülni.





