Hírek
Túl a bemutatkozáson
A Csömör KSK öttusaszakosztálya részt vett a Vácott megrendezett Kéttusa Magyar Kupa IV. fordulójában, majd másnap, a Laser Run Magyar Kupa 3. fordulójában. A gyerekek kitettek magukért és emlékezetes pillanatokkal örvendeztették meg szüleiket!
Megjárták a világbajnokságot
A romániai Pitestiben rendezték meg a maraton kajak-kenu világbajnokságot. A szakág idei legfontosabb viadalán a magyar és a nemzetközi mezőny legjobbjai mind részt vettek, többek között az Őry Zsomborral egy hajóban induló csömöri Solti László.
Két érem az ob-ról
Nagy érdeklődés mellett zajlott a tornászok Duna Aszfalt országos bajnoksága a Központi Tornacsarnokban. A szerenkénti döntők első napján ugráson ezüstérem került a csömöri Péter Sára nyakába, másnap a gerendán pedig bronzmedált szerzett.
Mindenki a dobogón
A Csömör KSK három atlétája is rajthoz állt a mosonmagyaróvári XVIII. Motherson Szigetköz Félmaratonon, illetve a verseny rövidebb távjain. Mindhárman dobogóra állhattak a korosztályukban, Zólyomi, Berendi, és Trnka is kitett magáért!
Győzelem a Bükkben
A hagyományoknak megfelelően Bükkszentkereszt adott otthont a XVIII. Üveghuta Kupának, amely az országúti kerékpárosok egyéni, hegyi időfutamversenye. A Cube-Csömör színeiben Takács Valent Márk a legjobbnak bizonyult a korosztályában!
Csodás időben csatangoltak
Ragyogó napsütéses őszi időben került sor az idei, immár kilencedik Csömöri Csatangolóra, amelyen közel négyszázan vettek részt a különböző távokon - a kutyabarát túrán ráadásul számos négylábú kedvenc is csatlakozott a gazdákhoz.
Emlékezetes debütálás
Budakalászon, a Lupa Beach-en rendezték meg Kometa Cyclocross Challenge első állomását, ahol a Cube-Csömör bringásai közül Vona Márton állt rajthoz. A fiatal tehetség emlékezetes napot zárt: először indult U15-ösként és rögtön a negyedik helyen végzett!
Az abszolút legjobb!
Az Ikarus BSE adott otthont az atléták idei Budapest-gyermekbajnokságának, amelyen Csapó Zalán remekelt a Csömör KSK színeiben: kislabdadobásban nyolcadik helyen zárt, 600 méteres síkfutásban pedig az abszolút legjobbnak bizonyult!
A szünetre eldőlt
Kiütéses vereséget szenvedett női kézilabdacsapatunk a Tököl VSK vendégeként a Pest megyei bajnokság 3. fordulójában. Nem tudtuk pótolni a hiányzókat, a szűk keret erejéből ezúttal a tisztes helytállásra futotta.
Videók




























