Hírek
Megint ob-arany Balaska nyakában
A Szegeden rendezett gyorsasági kajak-kenu országos bajnokságon kétszer is dobogóra állhatott egy négyes tagjaként a csömöri Balaska Márk: 500 méteren bronzérmet vehetett át, míg 200 méteren országos bajnoki címet ünnepelhetett a társaival.
Újabb kiütés – kettőből kettő
A hazai bemutatkozás is álomszerűen sikerült nagypályás focicsapatunk számára: a fiúk a megye II-es bajnokság 2. fordulójában, a Leányfalu SE ellen is négyig jutottak, miközben hátul megint tökéletesen működött a védelmünk!
Győzelem és összetett második hely
Kazincbarcikán ért véget az idei Borsod MTB Series, hazánk egyetlen akkreditált hegyikerékpáros versenysorozata a szakágban. A cél: az olimpiai szakág megismertetése. Zárásként a csömöri Vona nyerte a futamát, összetettben pedig másodikként végzett.
Igazi Ironman-család!
Berendi Antal vezetőedzőnk két tanítványa, a Csömör KSK atlétika-szakosztályában készülő Fera-Both Csilla és férje, Fera Attila is teljesítette Nagyatádon az eXtremeMan Ironman (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás) versenyt.
A szezonban először Csömörön!
A kiütéses idegenbeli sikert követően hazai pályán is bemutatkozik a szezonban nagypályás focicsapatunk. A vasárnap délutáni, Leányfalu SE elleni megye II-es találkozón Csömörön is bizonyíthatják a fiúk, hogy remekül sikerült a nyári felkészülés.
Két érem Szarajevóból
Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban rendezték meg a UCI Gran Fondo World Series országúti kerékpárversenyét, amelyen a Cube-Csömör két bringása is rajthoz állt: Vock Mátyás és Burgermeister Balázs is éremmel zárt.
Családi szám
Hetedik alkalommal került sor Albertirsán az Ecsedi László atlétikai emlékversenyre, amelyen a Csömör KSK két atlétája, Zavesicki Jenő és lánya, Zoé is ott volt a nevezők között: 800 méteren mindketten nyertek, Jenő pedig 100 méteren is érmet szerzett!
Küzdelmes Európa-bajnokság
Újvidéken került sor a hegyikerékpáros Európa-bajnokságra, ahol számos csömöri bringás is érdekelt volt. Az egyéni száma mellett Schmidel Regina, Takács Valent Márk és Sylvester Balázs is helyet kapott a csapatváltóban.
Ünneplés a Bükkben
A Csömör KSK válogatott atlétája, Vigh Zoltán a Lillafüred Trail elnevezésű terepfutóversenyen hazánk egyik legszebb táján ünnepelhetett, miután magabiztos teljesítményével esélyeshez méltóan nyerte meg a félmaratoni távot.
Videók




























