Hírek
Régi ismerősök ellen
Az V. Fábián Ferenc Emléktorna után ismét Csömörre látogat a „szomszédból” a XVI. kerületi KMSE együttese. Akkor az elődöntőben ötgólos sikert arattunk, ez azonban egy merőben más meccs lesz. A legutóbbi fájó vereség után mindenképpen javítani szeretnénk.
Minden ideálisnak tűnik
Idegenben háromszor ért el a szezon során bravúros döntetlent nagypályás focicsapatunk, hazai környezetben azonban még nyeretlenek vagyunk. A sereghajtó Leányfalu ellen itt az újabb lehetőség, hogy megszerezzük a hőn áhított három pontot.
Gyerekek és kutyák a rajton
Immár ötödik alkalommal kerül sor a Csömöri Csatangolóra, október első vasárnapján bárki jöhet, bárki nevezhet, és ha a 35 vagy a 25 kilométeres távolság ijesztőnek tűnne, a szervezők készültek egy rövidebb, 10 km-es túraútvonallal is. Túrára fel!
Kötelező győzelem előtt
A futsal NB II 3. fordulójában az egyik legszerényebb képességű együttes látogat a Csömöri Sportcsarnokba, péntek este tehát gólparádéban és kötelező győzelemben bízhatnak szurkolóink az RFC Csömör–Cannabis Energy-Nagykáta SE meccsen.
Sportolj velünk Csömörön!
Ősszel is folytatódnak népszerű szakosztályaink nagy sikerű foglalkozásai a Csömöri Sportcsarnokban: a küzdősportok szerelmesei az aikido és a karate közül választhatnak, míg a torna kedvelőinek a ritmikus gimnasztikát ajánljuk.
Felavatták a Csömöri Körtúra útvonalát
Szeptember utolsó vasárnapján mintegy százan indultak útnak a 18 kilométeres csömöri gyalogos körtúra avató kirándulásán. A kellemes őszi időben megtartott sétát teljesítő "vándorok" elismerésben részesültek a táv leküzdése után.
Újpesti fricska
A futsal NB II 2. fordulójában idegenben játszottunk az Újpest FC-vel, és hiába álltunk fel háromgólos hátrányból is, végül 6–4-re kikaptunk. Az ellenfél kispadján dirigáló Zoufal Nándor, nagypályás csapatunk játékosa megfricskázta az RFC-t.
Győzelem a női rangadón!
Már a második fordulóban komoly rangadót vívott egymással női kézilabdacsapatunk és a rivális Dabas KC VSE a megyei bajnokság B-csoportjában. Turák Csaba együttese hátrányban vonult az öltözőbe, de a fordulás után parádés győzelmet aratott.
Nagyszerű MK-sorsolás
A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában elkészítették a Futsal Magyar Kupa első fordulójának párosítását, NB II-es csapatunk a szintén másodosztályú Csenger Futsal Petőfi DSZSE együttesével néz majd farkasszemet hazai pályán.
Videók




























