Hírek
„Menő, hogy el van törve a fülük!”
Budapest-bajnok, országos bajnok és 2015-ben győztes egy nemzetközi versenyen - érem érem hátán! Szinte felsorolni is nehéz az ifjú csömöri birkózó, Bata Márton eredményeit. A feltörekvő csillaggal készült interjúban sok minden szóba került - példaképek, lefagyás és olimpia.
Kiszenvedtük!
Rendkívül izgalmas hajrában szereztük meg első tavaszi két pontunkat a Dunaharaszti elleni idénynyitón. A szünet után megtört a ritmusunk, feljöttek a vendégek, de végül sikerült bebiztosítanunk a győzelmet és kétgólos sikert arattunk.
Rajtol a tavaszi szezon!
Szombaton hazai pályán vehetünk repülőrajtot a kézilabda NB II tavaszi szezonjában, a Dunaharaszti MTK együttesét fogadjuk a Sportcsarnokban. Ősszel magabiztosan győztünk idegenben, a felkészülésünk is jól sikerült, így optimisták lehetünk.
Megint bizonyítottak atlétáink
A Futapest Klub szervezésében ezúttal a pomázi versenyen halmoztak sikert sikerre a csömöri atléták. Tehetségeink saját korosztályukban és abszolútban is dobogóra állhattak, miután ellenfeleik mellett legyőzték a sártengert is.
Ideális felkészülés
Remekül sikerült a vasárnapi, női kézilabdázóink felkészülése céljából szervezett ötcsapatos torna a Sportcsarnokban. Az eredmény ezúttal másodlagos, a csapat összecsiszolódásán volt a fő hangsúly - de természetesen mindkét meccsünkön győztünk!
Egy félidőnyi tündöklés
Hiába indult az első negyedórában csömöri gólokkal a Déli FC elleni, a futsal NB I 1. fordulójából elhalasztott idegenbeli találkozónk, a szünet után feljöttek a hazaiak és az utolsó pillanatban a mindent eldöntő gólt is megszerezték, így 3-2-re kikaptunk.
Csömöri büszkeségeink a 2016-os Sportbálon – videó
A 2016-os Sportbálon természetesen a Csömör Tv is teljes stábbal forgatott. Az esemény rövid összefoglalója már elérhető, melyből a díjátadó meghitt pillanatai mellett mikrofonvégre kapott legjobbjaink sem hiányozhatnak.
Presztízsmeccs – még a nyitányról
Még augusztus végén, az NB I-es futsalbajnokság nyitányán került volna sor eredetileg a Déli Futsal-RFC Csömör presztízsmeccsre, de a találkozó az elmúlt hónapok során kétszer is halasztásra került. Most, február 15-én úgy néz ki pályára lépnek a csapatok!
Valentin-napi házigazda
Vasárnap, a szerelmesek ünnepén női felkészülési tornának ad otthont a Csömöri Sportcsarnok, ahol lányaink két mérkőzést játszanak az ötcsapatos kiírásban. A hangsúly ezúttal nem az eredményeken lesz, hanem az összecsiszolódáson.
Videók




























