Hírek
A MAFC ellen nyert, a Magyar Kupából kiesett a Rubeola
Kissé tartalékos csapattal, leginkább fiatalokkal a sorainkban érkeztünk Szegedre, a bajnoki listavezető otthonába. A házigazdák veretlenül állnak a bajnokságban, így ők számítottak a mérkőzés esélyeseinek bár, mint tudjuk, a Kupa egy másik műfaj...
Vasárnap Csömör – Füzesabony férfi kézilabda a Sportcsarnokban
Az idei szezonban Csömör egyik nagy ellenfele, Füzesabony látogat el a Sportcsarnokba. Jelenleg a tabellán pontosan ugyanannyi ponttal állunk, így mindenképp fontos lenne a győzelem, a győzelemhez pedig a kiemelkedő szurkolói erő. Éppen ezért egy kisebb akciót is hirdetünk: ha kinyomtatjátok a lentebb látható kupont, majd azt leadjátok a Sportcsarnok büféjében a belépőjeggyel együtt, akkor kaptok egy ingyen sört, egy üdítőt, vagy egy fröccsöt.
Sporttábor az őszi szünetben – töltsd el velünk a vakációt!
Az őszi szünetre sporttábort szervezünk, melyre szeretettel várjuk a gyermekeket, nem csak Csömörről!
Szoros Rubeola-győzelem a MAFC ellen
Nagy várakozás előzte meg a MAFC BME elleni mérkőzést, hiszen az utóbbi pár mérkőzés sikertelensége, illetve a tavalyi ki-ki mérkőzés eredménye miatt mindkét csapat egyértelműen a három pont megszerzéséét tűzte ki célul. A mérkőzés ennek megfelelően nagy iramban kezdődött, különösen a vendégek voltak aktívak, és bizony kellett egy kis idő, míg rendezni tudtuk a sorokat, igaz addigra már egy gólos hátrányban voltunk.
Ezúttal kikapott junior és ifista csapatunk
A második fordulóban már négycsapatos rendszerben folytatódik mind a junior, [...]
Ma este a MAFC ellen játszik a Rubeola
Tavaly kiejtettük őket az I. osztályból, de a visszalépéseknek köszönhetően ismét az NB I-ben indulhatott a MAFC BME Docler Akadémia csapata. Nyáron alaposan bevásároltak, hiszen több neves játékost igazoltak, ennek ellenére idáig gyengébben szerepelnek a várakozásnál.
Indul a Csömöri Futó Club
Csömör csodálatos természeti értékeit figyelembe véve fogalmazódott meg, hogy összekapcsolható a sport és lakókörnyezetünk minél szélesebb körű megismerése.
Szolidaritási pénzgyűjtés a Borsi családnak
Összefogásra és segítségnyújtásra kérünk minden együttérző csömöri polgárt. Az október 7-én tragikus tűzesetben otthon és családapa nélkül maradt négygyermekes Borsi családnak pénzbeli felajánlásokat gyűjtünk. A lakossági segítségnyújtással az újrakezdés anyagi nehézségeinek enyhítéséhez járulhatunk hozzá.
Csömör – Pilisvörösvár teljes beszámoló
Habár Bagyánszki Zsolt edző szoros mérkőzésre számított Pilisvörösvár ellen, végül nem ez következett be. A csömöriek végig magabiztosan játszva, könnyedén hozták a meccset. Itt a teljes beszámoló.
Videók




























