Mint arról beszámoltunk, a téli szünetben Horváth Attila vette át az NB I/B-ben szereplő férfi kézilabdacsapatunk irányítását – a tapasztalt szakember a kinevezése után rendkívül motiváltan vágott neki a feladatnak. Ez a vele készült interjúból is azonnal érezhető.
Vannak meghatározó emlékei Csömörről?
Élénken élnek bennem még a régi betonpályán vívott rangadók, ahol mindig fantasztikus volt a hangulat. Tisztán emlékszem, amikor játszhattam a legendás Bagyánszki György ellen, akinek a szenzációs játékát látva szinte leesett az állunk. Nagyon értették a dolgukat a pályán.
Ezúttal aktívan kiveheti a részét a csömöri sikerekből.
Láttam ősszel játszani a csapatot, és már akkor az volt a véleményem, hogy sokra hivatott, tehetséges fiatal játékosokból álló gárda, amely szép sikerek előtt állhat, de ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Az első néhány edzés alapján elmondhatom, hogy roppant elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, optimista vagyok a tavaszi szezon előtt.
A bennmaradás kivívásához komoly bravúrokra van szükség. Milyennek látja a kihívást?
Nem lesz egyszerű feladat, de abszolút benne van a csapatban ez a siker. Ha odateszik magukat, úgy is elérhetjük a céljainkat, hogy többször kell pályára lépnünk idegenben, mint itthon. Személy szerint engem nagyon motivál ez a feladat, szükségem volt egy ilyen kihívásra, ébren tartja az energiáimat, a küzdőszellememet és nem mellesleg lételemem a rengeteg munka!