Az olimpiai negyedik bringás, a csömöri Valter Attila a nyolcadik helyen ért célba vasárnap a kerékpárosok országos bajnokságának férfi mezőnyversenyében. Az elmúlt évekhez képest változott valamelyest a pannonhalmi központú ob útvonala: eredetileg 161,3 kilométert teljesített volna a férfi mezőny, ám a versenyzők és a szervezést biztosító személyzet biztonsága érdekében a rendkívüli hőség miatt ezúttal is rövidítették a távot a szervezők.

A 22,3 kilométer hosszú, 214 méter szintemelkedésű nagy kör során a Pannonhalma-Nyalka-Táp-Győrasszonyfa-Tarjánpuszta-Ravazd-Pannonhalma útvonalon haladtak a résztvevők, a pannonhalmi kis kör 5,8 kilométeres volt 120 méter szintemelkedéssel. Újdonság volt, hogy valamennyi körben fel kellett mászni a bencés monostorhoz a helyenként tíz százaléknál is meredekebb emelkedőn. A férfi mezőny összesen 139 kilométert teljesített, a nagy kört hatszor, a kicsit két és félszer tette meg, így összesen 1595 méter szintemelkedés várt a húsz csapat 61 indulójára.

A 38 fokra melegedett hőség ellenére rengeteg néző volt kíváncsi a versenyre, java részük a pannonhalmai emelkedőn. Végül egy maratoni szökés végén az elmúlt másfél hétben az U23-as korosztályban időfutamban és mezőnyversenyben egyaránt bajnoki címet nyert 20 éves Takács Zsombor győzött – az utolsó száz métert egykerekezve tekerte le! A második helyet a tavalyi Tour de Hongrie-n legjobb magyarként fehér trikós, korábban Csömörön nevelkedő Feldhoffer Bálint szerezte meg, harmadikként pedig a 2016-os bajnok Pelikán János ért célba.

Országúti kerékpár, országos bajnokság 2026, Pannonhalma
férfi mezőnyverseny, 139 km
1. Takács Zsombor (MBH Bank CSB Telecom Fort) 3:22:45 óra
2. Feldhoffer Bálint (Bahrain Victorious Developement Team) 2:27 perc hátrány
3. Pelikán János (United Shipping) 2:46 p h.

8. Valter Attila (Bahrain Victorious) 3:27:46 óra 5:01 p h.

Gratulálunk!