A nordic walking csapat és a Csömöri Sportcsarnok két célt tűzött ki maga elé a II. Csömöri Csatangolóra: többen induljanak, mint tavaly, és lehessen választani egy hosszabb távot is – mint kiderült ugyanis, a tapasztalt nordicosok úgy eszik meg a 25km-es távot, mint szintén ők a túra végén a zsíros kenyeret. Gyorsan.
A nordic walking csapat és a Csömöri Sportcsarnok két célt tűzött ki maga elé a II. Csömöri Csatangolóra: többen induljanak, mint tavaly, és lehessen választani egy hosszabb távot is – mint kiderült ugyanis, a tapasztalt nordicosok úgy eszik meg a 25km-es távot, mint szintén ők a túra végén a zsíros kenyeret. Gyorsan.
Örömmel jelentjük, hogy mindkét célkitűzésünket sikerült teljesíteni, ugyanis ezúttal már 280-an neveztek a Csatangolóra, ami körülbelül 30-cal több, mint tavaly, és az összes nevező közül elég sokan, közel 70-en választották a legnagyobb távot.
Sajnos mégsem lehetett teljes az örömünk. Miután az első egy-két túrázó gyanúsan hamar visszatért a 35km-es útvonalról, vizsgálódni kezdtünk. Miután megerősítettük, hogy valójában nem génmanipulált szuperhősökről van szó, akik másfél óra alatt tudnak 35km-t teljesíteni, sajnos a B-verzió maradt: egy kisebb technikai probléma következtében a leghosszabb útvonal egy része lemaradt a hivatalos itinerről, így néhányan rossz irányba kanyarodtak el, és valójában a 10km-es távot teljesítették. Bíróné Tóth Erika, a verseny főszervezője azonban gyorsan kezelte a helyzetet, és minden szakaszellenőrt informált a szituációról, arra kérve őket, hogy figyelmeztessenek az érkező túrázókat, így végül további kellemetlenségek ebből nem születtek.
A résztvevőkkel beszélgetve főként arra voltam kíváncsi, miért olyan jó dolog túrázni, hogy az ember még potenciálisan a vasárnapi húslevesre időben történő hazaérést is kockáztatja érte. A válaszok persze nem voltak meglepőek: az egészség, a mozgás, és persze az új helyek megismerése, ismeretlen tájak bejárása voltak a főbb motivációs pontok. Az egyik indulónk például már több, mint 750 túrán vett részt az utóbbi 12 évben, és ebbe feltehetően nem számolta bele a nappali-mellékhelyiség távolságok megtételét napi háromszor, ami nálam már pedig egy kisebb túrának számít.
A nevezési adatokat a napokban összessítjük majd, az már azonban most tisztán látszik, hogy rengeteg induló érkezett Csömör határain kívülről, a legtöbben közülük pedig még egyáltalán nem jártak településünkön. Egy dolog viszont közös volt bennük: miután visszaértek a túrázásból, egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak a helyszínről. Többen kiemelték, mennyire szép és rendezett a településünk, míg mások a gyönyörű és változatos tájakat, vagy éppen a község csendességét méltatták. Csömöriként mindig öröm ilyen emberekkel beszélgetni, ugyanis jó dolog ráébredni, hogy ami számunkra sokszor magától értetődőnek és alapnak tűnik, az sokak számára közel sem az.
Amikor kompetitív sportra gondolunk, elsőként valószínűleg a labdarúgás jut eszünkbe. Talán a kézilabda, a vízilabda, az asztalitenisz, a futás, a távolugrás, vagy akár a sakk, de valószínűleg még további negyvenkét soron keresztül folytatnánk, mire eljutnánk a teljesítménytúrázásig. Pedig bizony ezek az indulók sok esetben nem csak a táj szépségéért kezdenek hosszú gyaloglásokba, hanem az időeredmények megdöntéséért, és persze a végén a "trófeák", vagyis az oklevél és a kitűző megszerzéséért. Az egyik résztvevőnk elmondta, azóta gyűjtögeti ezeket, mióta a teljesítménytúra fogalma Magyarországon is meghonosodott.
Valójában a beszámolók annyira meghozták a kedvemet a Csömöri Csatangolóhoz, és községünk tájainak alapos körbetúrázásához, hogy úgy döntöttem, jövőre elindulok én is. Egy valóságshow keretein belül élőben lehet majd követni, hogyan készülök fel, és hogyan lesz egy három lépcsősort felsétálni képtelen puhányból olyasvalaki, aki teljesíteni tudja a Csatangoló legnagyobb távolságát. Abban már csak reménykedni tudok, hogy Erika és a nordic walking csapat jövőre nem tervezett be egy 100km-es útvonalat.
Vaffler Dániel
