Izgatottan vártuk már az utóbbi hetekben férfi kézilabdázóink tavaszi rajtját az NB II-ben, arra viszont nem készülhettünk fel, hogy a héten több kulcsjátékosunk is kidől betegség miatt. Turák Félix lázas volt, Tengely megfázásból lábadozott, Bakost pedig az összecsapás alatt is komoly vírus gyengítette. Ilyen előjelek után nem csoda, ha nem csúcsforma közeli állapotban kezdtük az Alba Regia SE elleni hazai találkozót. A találkozó elején összeszedett 3-4 gólos hátrányt az egész meccsen képtelenek voltunk ledolgozni a rutinos, korábbi NB I-es játékosokkal érkező székesfehérváriak ellen. A vendégek kapusa csúcsformában védett, és hiába csillant fel többször is a remény az egyenlítésre a hatvan perc során, a játékvezetői ítéletek, az elhibázott ziccerek és a fizikálisan fölénk tornyosuló védők sem segítették tervünk megvalósulását – hazai pályán 20 szerzett góllal ritkán lehet meccset nyerni, ezúttal sem sikerült. A vereség után azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az őszi rossz rajtot ragyogó győzelmi széria követte.

 

FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 12. FORDULÓ
Csömör KSK – Alba Regia SE 20–24 (8–13)
2019. február 17. vasárnap, 18.15
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Békefi 5, Rohodi 4, Tengely 4, Kővári 2, Sánta 2, Bártfay 1, Kovács M. 1, Szűcs M. 1 ill. Kanyó Be. 10, Bárdos 5, Szám 3, Kanyó Ba. 2, Harsányi 1, Grőber 1, Králl 1, Pencz 1.

 

KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 13. FORDULÓ
Pilisvörösvári KSK – Csömör KSK
2019. február 24. vasárnap, 16.00
Solymár

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!