A bajnoki hajrában az utolsó előtti hazai forduló következik NB II-es férfi kézilabdáziónk számára, a Budakalász csapata látogat Csömörre, ahol feltétlenül győznünk kell, ha életben szeretnénk tartani bronzérmes álmainkat. Márpedig ez a célunk!
Idegenben novemberben nyertünk a Budakalász otthonában, a kiélezett tavaszi menetelésben azonban nincsenek könnyű meccsek, mindegyik hatvan perc élet-halál csata. Fokozottan igaz lesz ez a vasárnapi találkozóra, hiszen a legutóbbi két meccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, három pontot vesztettünk az elmúlt fordulókban, így ezt most kötelező behúznunk.
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 20. FORDULÓ
Csömör KSK – Budakalász SC
2016. május 1. vasárnap, 16.30
Csömöri Sportcsarnok
Kővári Tamás, irányító: Nem téveszt meg bennünket, hogy a Budakalász a mezőny második felében van, és az sem, hogy ősszel két góllal nyertünk idegenben. Tudjuk, hogy hazai pályán is nehéz dolgunk lesz, de többet nem hibázhatunk. A legutóbbi két meccsünk is nyerhető lett volna, de a végét mindkétszer elrontottuk. A hátralévő meccseket hoznunk kell, hogy dobogóra érjünk.
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





