Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.
A lerövidített szombati királyetap után vasárnap Balatonalmádiból vágott neki a mezőny a 47. magyar körversenyt lezáró 147 kilométeres távnak. A rajtváros körüli másfél kör után – amely során a harmadik kategóriás Szentkirályszabadjai emelkedőt is megmászták – a bringások Balatonfüred felé fordultak, ahol Balatonalmádit követően a második gyorsasági hajrát rendezték. Ezek után jött a Tótvázsony-Gella emelkedő, amit négyszer másztak meg a versenyzők, akik aztán a nemesvámosi részhajrá után a királynék városában zárták a szakaszt és az idei Tour de Hongrie-t.
A rossz idő ellenére is akadtak kitartó és lelkes szurkolók, akik az út mentén szurkoltak a bringásoknak, voltak, akik állatjelmezben tették ezt, míg a mezőn Minikből óriási autót formáztak, illetve tűzoltók is tekertek egy párhuzamos kerékpárúton, és ezúttal is feltűnt Pókember és Batman is.
A szakaszgyőzelemről mezőnyhajrá döntött, amiben a pontverseny élén záró belga Tim Merlier volt a leggyorsabb, aki harmadik etapsikerét aratta. A pécsi szakaszt megnyerő Söderqvist a viadal történetének első svéd győztese lett, másodikként a francia Benoit Cosnefroy, harmadikként az ausztrál Luke Plapp zárt.
A csömöri Valter Attila az összetett legjobb hazai versenyzőjeként a kilencedik lett és ezzel a fehér trikót érdemelte ki.
47. Tour de Hongrie 2026
9. Valter Attila (Bahrain Victorious) 16:58:55 mp +1:34 mp hátrány
A Tour de Hongrie győztesei a 2015-ös újraindítás óta:
2015: Tom Thill (luxemburgi)
2016: Mihkel Räim (észt)
2017: Daniel Jaramillo (kolumbiai)
2018: Manuel Belletti (olasz)
2019: Krists Neilands (lett)
2020: VALTER ATTILA
2021: Damien Howson (ausztrál)
2022: Edward Dunbar (ír)
2023: Marc Hirschi (svájci)
2024: Thibau Nys (belga)
2025: Harold Martín López (ecuadori)
2026: Jakob Söderqvist (svéd)
Gratulálunk!





