Idén már nem az első sikeres Eb-t zárjuk Franciaországban: a csömöri Valter Attila a 18. helyen végzett az országúti Európa-bajnokság férfi junior mezőnyversenyében. A több, mint 123 kilométer után mindössze 10 másodperccel maradt el a győztestől!

 

Nyáron a magyar labdarúgó-válogatott már sikeresnek mondható Eb-t zárt Franciaországban, és most megint a gallokra, ezúttal a nyugat-francia Plumelecre koncentrált a sportvilág, itt rendezték az országúti kerékpáros Európa-bajnokságot. Csömöri büszkeségeink közül Bukovácz Katának és Valter Attilának a juniorok mezőnyében, míg Dina Mártonnak az U23-asok között szurkolhattunk.

 

A junior fiúk bő 123 kilométeres távot küzdöttek le kicsit több, mint három óra alatt! A mezőnyben három magyar versenyző is rajthoz állt, Karl Ádám, Peák Barnabás és az említett, csömöri Valter Attila. Az egész évben remek formában tekerő büszkeségünk végig a hegyikerékpáros futamokra készült a szezonban a Cube-Csömör oszlopos tagjaként, az Eb-n mégis, országúton is a 161 indulóból a legjobbak között, a 18. helyen végzett! A verseny 9 körös volt a junioroknak, az utolsó előtti hegymenetben az élen hajtók teljesen szétszakították a mezőnyt, kialakult egy 10 fős szökés, az üldöző mezőny pedig 30 főre csökkent. A befutó egy két kilométeres dombon volt, ahol az üldözők gyakorlatilag a célban érték utol a szökevényeket, a mezőnyhajrában pedig Attila a 7. helyen sprintelt, így lett 18. a végén. A csömöri versenyző a verseny végén azt nyilatkozta, hogy van még hova fejlődni az országúti verseny taktikájában, mezőnyben való helyezkedésben, de érezte, hogy az erővel nem volt gondja, az országúti rutin megszerzéséhez azonban sok versenyre van még szüksége.

 

 

Dina Márton az U23-ban indult, az ő mezőnyének 11 kört kellett teljesítenie. Marcinak is gondjai voltak a helyezkedéssel a verseny utolsó harmadában, az élen hajtók itt is teljesen szétszedték a mezőnyt, a csömöri bringásnak nem sikerült elcsípnie egy jobb sort, így az utolsó körben kiállították.
 

Bukovácz Kata a junior lányoknál indult, de egészségügyi gondjai voltak, így idő előtt kiállni kényszerült a versenyből.

 

Országúti kerékpáros Európa-bajnokság 2016
Plumelec, Franciaország
táv: 123,3 km, átlagsebesség: 40,247 km/h

1. Nicolas Malle (francia) 3:03:49
2. Emilien Jeanniere (francia) "
3. Tadej Pogacar (szlovén) "

8. Peák Barnabás +4 mp
18. Valter Attila +10 mp
87. Karl Ádám +3:15 p
 

Gratulálunk a remek eredményhez!