A „hulló falevelek” kerékpáros klasszikusa hagyományosan az utolsó az év öt legnagyobb egynapos viadala közül. A csömöri Valter Attila ezúttal ezzel zárta az idei szezont: a rangos versenyen a 46. helyen végzett.
Ezúttal – a 118. kiírás során – Bergamóból tekert Comóba a mezőny. Az esőzések okozta földcsuszamlások miatt egy kisebb útvonalmódosításra került sor, a tervezetthez képest három kilométerrel hosszabb, 255 kilométeres táv alatt 4735 méter szintemelkedés várt a mezőnyre. A toronymagas esélyes az elmúlt három kiírásban diadalmaskodó, idén Giro d’Italiát, Tour de France-t nyert friss világbajnok, a Monumentumok közül a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodó Pogacar volt, de ott volt a mezőnyben az olimpiai bajnok belga Remco Evenepoel is, Valter pedig már sorozatban ötödször vett részt a lombardiai körversenyen!
A magyar bajnok korán megpróbált bekerülni a nap szökésébe, szóló megindulásával azonban nem tudott tartósan eltávolodni, így aztán a mezőnyben tempózott. A több mint húsz bringásból álló, nyolcvan kilométer után kialakult szökevénycsoport legnagyobb előnye négy és fél perc volt. Kétszáz kilométer volt a kerékpárosok háta mögött, mikor megkezdték a nap legnehezebb emelkedőjét, a Colma di Sormanót. Az esélyesek csoportja – amelyben Valter ekkor már nem volt ott – épp utolérte a szökevényeket, amikor Pogacar megindult 48,4 kilométerrel a befutó előtt.
Innen már nem is látták a világbajnokot az üldözők: a versenyt sorozatban négyszer eddig csak az olasz Fausto Coppi nyerte, aki öt sikerével vezeti az örökrangsort, a – pályafutása hetedik Monumentum-sikerét bezsebelő – szlovén klasszis pedig csatlakozott a lombardiai körversenyen ugyancsak négyszeres győztes olasz Alfredo Bindához. Az idei évet tekintve Pogacar 11 versenyt teljesített, mivel a keddi Tre Valli Varesinét a rossz időjárási körülmények miatt félbeszakították: a mérlege ebből kilenc siker – világbajnoki trikóban a második -, illetve egy harmadik és egy hetedik hely. A szakaszokat és az összetett elsőségeket figyelembe véve 25 győzelemmel fejezi be 2024-et, ezzel beérte az olasz Alessandro Petacchit, aki 2005-ben ugyancsak 25 sikerrel zárt, így övék a rekord az egy naptári évet tekintve a XXI. században. Valter bő 12 perc lemaradással a 46. helyen zárt.
Lombardiai körverseny 2024, Bergamo-Como, 255 km, Olaszország
csömöri eredmények
46. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 6:17:16 mp +12:18 mp hátrány
Gratulálunk!