A hétvégét Szerbiában töltötte profi hegyikerékpáros-csapatunk, a Cube-Csömör és ha már ott jártak, hangos sikereket arattak a fiúk. Fiatal tehetségünk, Valter Attila például végig dominálta a versenyt, minden egyes nap dobogóra állhatott!
Szerbiában, egészen pontosan Újvidéken rendezték hétvégén a Salcano MTB S2-es versenyt, ahol Buruczki Szilárd, Dina Dániel és Valter Attila is odatette magát. Csütörtökön utazott a csapat, pályát gyakoroltak, majd pénteken kezdődött a verseny egy hegyi időfutammal. A csömöriek kitettek magukért, Valter Attila a 3., Dina Dániel a 4., míg Buruczki Szilárd a 9. helyen végzett.
Szombaton egy 'point-to-point' verseny volt terítéken, egy rendkívül gyors, intenzív maratonszerű körrel. Itt is Valter Attila szerepelt a mieink közül a legjobban, hiszen a 2. lett, míg Buruczki Szilárd a 6., Dina Dániel pedig a 7. pozícióban ért célba.
Vasárnap zajlott a harmadik szakasz, amely egy short track verseny volt két perces körökkel. Ezt a szakaszt Valter Attila megnyerte, Dina Dániel az 5. helyen futott be, Szilárdot egy defekt hátráltatta, így az utolsó versenyen kicsit hátrébb végzett. Összetettben azonban így is remekül zártak a csömöriek, hiszen Valter Attila a 2., Dina Dániel az 5., míg Buruczki Szilárd a 8. helyen.
– Múlt héten életem első többnapos felnőtt versenyén vettem részt – foglalta össze az eseményeket Valter Attila. – Csütörtökön érkeztünk egy remek szállásra, majd bejártuk az egyenkénti szakaszt. Másnap motiváltan álltam a rajtba és mondhatni jól is sikerült a szakasz, a két topformában lévő magyar, Parti András és Dina Márton mögött a harmadik időt futottam. Szombaton így összetettben a harmadik helyen kezdtem a versenyt, ahol elég hamar négyen maradtunk a 36 perces point-to-point szakaszon. Andris a táv felénél egy hatalmasat bukott, szerencsére megúszta komolyabb probléma nélkül, innen hárman folytattuk Dina Marcival és a horvát bajnokkal. A végén jól összedolgozva Marcival sikerült megverni a horvát vetélytársat és mögötte a második helyre tudtam bejönni. Vasárnap egy nagyon intenzív 15 körös short-track verseny várt ránk, ahol végig jó pozícióban voltam. Sokat dolgoztam a szakaszon, bíztam benne, hogy megtudom nyerni életem első felnőtt versenyét. Végül nem kellett csalódnom és a dobogó legfelső fokára tudtam állni. Összetettben a második helyet sikerült megszereznem Dina Marci mögött, ami jó sok pontot jelent, így egyre több eséllyel indulok a nemzetközi versenyeken. Gratulálok az egész magyar válogatottnak, domináltuk a versenyt. Ezúton is köszönöm a segítséget édesapámnak!
Gratulálunk a csömöri bringások kimagasló teljesítményéhez!





