Vesznek minden akadályt!
Elkezdte a közvetlen felkészülést a 2024-25-ös bajnoki szezonra nagypályás focicsapatunk. A megújult csömöri szakmai stáb minden nehezítő körülmény ellenére vidám gyakorlást vezényelt a füves pályán a keret tagjainak.
Valterék megjelentek a Touron
Általános meglepődéssel fogadták az EuroSport kommentátorai, amikor feltűnt a Tour de France-közvetítésben a két csömöri, Valter Attila és édesapja, Valter Tibor. A rendező többször is bevágta őket az adásba, nem is hittek a szemüknek a stúdióban!
Összeállt a focimezőny
A nevezések, illetve a hiánypótlások összesítése és a feltöltési procedúra lefolytatása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2024/2025. évi Pest megyei nagypályás II. osztályú focibajnokságban.
Derült égből – meglepetés
Óriási meglepetésként érte a csömöri judóst, Tóth Krisztiánt, hogy ő viheti a magyar zászlót a párizsi olimpia megnyitóünnepségén. Klasszisunk elárulta, nagyjából három órával a bejelentés előtt tudta csak meg a hírt.
Két hatodik hely
Az akrobatikus kűrben és a technikai döntőben is a hatodik helyen végzett a két csömöri versenyzővel, Szórát Lénával és Taksonyi Blankával felálló magyar szinkronúszó-válogatott a budapesti Duna Arénában rendezett Világkupa szuperdöntőben.
Horvátországi címvédés
Két számban is megvédte a címét Takács Balázs a Varasdon rendezett horvát szenior országos bajnokságon: Kiváló atlétánk 1500 és 5000 méteren is a legjobbnak bizonyult, érdemes volt tehát megtenni a hosszú utat.





