A 2020-as év elején még minden a megszokott kerékvágásban, a tervek szerint haladt: nagypályás focistáink készültek a tavaszi nyitányra, majd márciusban ugyan semleges helyszínen, de kezdetét vette a megye II-es bajnokság tavaszi szezonja. Két győzelem és egy hazai pályán, de nézők nélkül lejátszott zárt kapus döntetlen után a járványügyi döntés következtében a pontvadászat lezárult, így hónapokon át egyéni edzésekkel készült az együttes. A pontlevonásokkal sújtott és le nem játszott találkozókkal teli, rendkívül hányattatott szezon végén a szövetség nem állapított meg helyezetteket – nem volt kieső és feljutó sem.

 

Nyáron aztán teljesen újjászerveződött a Csömör KSK labdarúgó-szakosztálya: az Újpesti TE együttesével 1998-ban bajnoki aranyérmet ünneplő csömöri Kiskapusi Balázs vette a kezébe az irányítást az oldalvonal mellett – a REAC Sportiskola SE-vel történő együttműködés keretében. Az utánpótlás szakmai koordinátori feladatait Illés Károly látja el, aki egyben a felnőtt együttes vezetőedzője is. Az ovifoci felelőse Markó Mihály, az U9-esekkel a B-licenccel rendelkező korábbi hálóőr, Gayer Géza, az U11-13-as korosztállyal a belgiumi és németországi tapasztalattal is bíró, ferencvárosi nevelésű Berecz Tibor, illetve Mihalik Szabolcs, míg az U14-15-ösökkel Dencz Dávid és az A-licences, a felnőtteknél pályaedzőként is dolgozó Farkas Sándor foglalkozik helyben, a csömöri pályákon. Az utánpótlás kiemelt figyelmet kap, táborok, tornák, technikafejlesztő edzések és stadionlátogatások jellemezték az elmúlt hónapokat, egyre tudatosabb munka és szakmai professzionalizmus jellemzi a szakosztályt, ez pedig jóhírét viszi a klubnak, illetve a gyerekek számában is meglátszik – mostanra már több, mint 80 lurkó focizik nálunk, amely adat nem is tűnik rossznak félév alatt!

 

A felnőttcsapatot nyáron szinte teljesen újjá kellett építeni, ennek következtében rengeteg fiatal kapott lehetőséget ősszel. A miénk a mezőny legfiatalabb együttese, a rutin tehát nem mellettünk szól, mégis ahogy egyre jobban összecsiszolódott a csapat, úgy mutatott be egyre több bravúrt. A tavaszi leálláshoz hasonlóan az ősz sem telt el korlátozó intézkedések nélkül, így öt találkozónk is elhalasztásra került a bajnokságban, ezeket a tervek szerint tavasszal pótoljuk. Külön öröm, hogy Illés Károly vezetőedzőnknek és utánpótlásunk koordinátorának ezúton is gratulálhatunk, hogy megszerezte a Magyarországon elérhető legmagasabb utánpótlásedző-fokozat, az UEFA Youth Elite 'A' diplomáját! Jelenleg a tabella 10. helyét foglalja el csapatunk: a mérlegünk 10 mérkőzésen 3 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség. A mezőny harmadik legjobb védelme a csömöri!

 

 

Hajrá, Csömör!