Hatalmasat léptek előre

Az úszás befejezése után rohantunk a depóba átöltözni a kerékpáros cuccainkba. Attila mesélte, hogy annyian voltak, hogy nem lehetett normálisan öltözni! Nekem ilyen szempontból szerencsém volt, mivel mi nők lényegesen kevesebben indulunk (nem is értem miért?!), volt bőven helyünk, bár nekem ez lett volna a legkevesebb problémám! Bringa előtt mosdóba kellett mennem, ahol kígyózó sor állt, így várnom kellett jó pár percet mire bejutottam, így is a férfi részre! Azért 1-2 mobil WC jól jött volna kifejezetten a versenyzőknek az öltözők elé. Na, de a lényeg, hogy túl voltam rajta, bár idegesitett az elvesztegetett idő, de egy ilyen távon ezen az 5-6 percen nem múlik semmi.

 

Ömlött az eső, de nem is ez volt a legrosszabb, inkább a hozzá társuló szél es hideg (17 fok). Mintha nem is Magyarországon lennénk, mintha nem augusztus lenne. Felfoghatatlan volt számomra amit láttam és éreztem a bőrömön, hisz előző nap még 30 fok körüli hőmérséklet volt gyönyörű napsütéssel! Elképzelni sem tudtam ilyen időben hogy fogok/fogunk 180 kilométert tekerni! Aki készült, azon volt esőkabát, baseball sapka a bukósisak alatt, de olyat is láttam, aki az úszósapkát hagyta magán, és úgy vette fel rá a bukót! Egy idő után szerintem már minden mindegy volt, hisz bőrig áztunk, a mezemből szabályosan folyt ki a víz. Az első 80 kilométert teljes forgalomban tekertük, így az autók is segítettek még a fürdésben. A bringás szemüvegemet már az elején le kellett vennem, mert zavart a rá eső víz, de nem tudtam hova tenni. Egy kézzel próbáltam beszúrni a bukóba, de nem jött össze, aztán próbáltam berakni a mezbe, az sem, így maradt a bal kezemben és ez működött is 80 kilométerig. Már 15-20 kilométer után éreztem, hogy kezdek átfázni, a lábam úszott a vízben a bringás cipőben, és az ujjaim sem akartak engedelmeskedni, annyira átfáztak! Mint utólag kiderült, ezen a szakaszon sokan feladták, hozzáteszem nem csodálom! Ha valaki nekem ezt előre mondja, hogy ilyen extrém időjárás lesz, kinevetem! Kezdtek cikázni a gondolataim, mi van ha nem tudok fékezni, vagy váltani, annyira ledermednek az ujjaim, időről időre ellenőriztem, meg próbáltam tornáztatni, amennyire egy forgalmas útvonalon lehet!

 

Ati is ugyanezeket mesélte utólag! Mindkettőnknek megfordult a tüdőgyulladás gondolata a fejünkben, ami szinte abszurd egy augusztusi napon, de a pakliban benne volt. Aztán 80 kilométernél ráfordultunk egy zárt útszakaszra, a következő 100 kilométert ezen az útszakaszon tettük meg. Itt már kezdett alábbhagyni az eső, de a hideg szél még mindig masszív volt! Egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valami koppan a földön, lenéztem, és sajnos a szemüvegem hevert lent, de nem tudtam lassítani, megállni, mert jöttek mögöttem. Annyira lefagytak az ujjaim, hogy egyszerűen nem éreztem őket és kicsúszott a szemüveg a kezemből. Búcsút intettem neki, és bár szomorúan, mert a kedvenc szemüvegem volt, tekertem tovább.

 

Az első saját frissítés 92 kilométernél jött, Bogiék vártak! Ott megtudtam, hogy Ati is odaért már hozzájuk, jól van (erről majd mesélek később miért volt nagy jelentősége)! Innen már egy kicsit jobb volt az idő is, ami a teljesítményemből visszavett, az az út minősége volt! Viszonylag stabilan tudtam hozni a kisköröket is, lassúbb tempóban mint a nagykört, de a tavalyihoz képest lényegesen jobb időeredménnyel sikerült teljesítenem a távot (51 percet javítottam a 180 kilométeren). Beérve a depóba, egy gyors mérlegelés után úgy döntöttem nem öltözök át a futásra, maradok a bringás mezbe, csak zoknit és cipőt cseréltem, megettem egy energiagélt, nyújtottam és fújtam egy kicsit, majd elindultam lefutni a maratont!

 

A futás nyolc 5,2 kilométeres körből áll, ezt kellett legyűrni a 3,8 kilométer úszás (ami nekem több mint 4 km lett, mivel kerültem a tömeget), és a 180 kilométer bringa után! Mentálisan segítség volt, hogy már "csak ennyi" van hátra, és ismét célba érhetek ezen a távon, immáron másodjára. Az időmmel nem mertem foglalkozni, a szívritmuszavarom körüli sok kivizsgálás, és a januári, járvány miatti leállásokkal olyan sok időt veszítettem a felkészülésből, hogy idénre is csak azt kívántam, hogy végigmenjek a pályán. Az, hogy az úszás szinte másodpercre pontosan annyi lett mint tavaly, és az, hogy a bringán 51 percet javítottam, nekem már egy óriási öröm volt, a futásra nem akartam rágörcsölni, időkényszerbe helyezni magam! Elhatároztam, hogy pulzus alapon, figyelve a testem jelzéseire próbálok haladni kilométerről kilométerre.