„Szombaton történelmet írtak Budapesten. Idén látogatott el először Közép-Európába a legendás Ironman-sorozat. Reggel 9-kor rajtolt el a nemzetközi triatlon-viadal mezőnye a fővárosban, amely a Világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye. Berlin és Koppenhága után Budapest a harmadik európai város, ahol megrendezik a viadalt. Ezzel Budapest felkerült a triatlon világtérképére.”
A program a Kihívások Hétvégéje programsorozat fő attrakciója volt, a következő megpróbáltatásokból áll össze: 1,9 km úszàs a Lágymányosi öbölben, majd 90 km kerékpár és 21,1 km futás.
Ötvenkét ország 2000 versenyzője indult neki a távnak, azaz az összesen 113 kilométernek, fent részletezett módon. Természetesen a nevezők között volt csömöri futónk Bosznay Diána is, a távot sikeresen, 5 óra 56 perc 08 másodperc idővel teljesítve.
A legjobb helyezést elért női versenyző Csomor Erika, aki a dobogó második fokára állhatott, 04:25:47 össz idővel, és 01:24:23 szintidővel teljesítve a futástávot. Bosznay Diána a teljes távot 5:56:08 össz idővel, a futást pedig 01:43:59 részidővel teljesítette, így ért el tizenhetedik helyezést, s ezzel a tizenhetedik helyezésével a hat legjobb magyar női triatlonos között van korosztályában. Futásban például megelőzte az összesített ötödik helyen végző Vándor Nórát is öt perccel.
Szép volt Dia!
S, néhány link, hogy kedvet kapjatok edzeni!
A SPORTKULB tudósítása az eseményről:
https://www.youtube.com/watch?v=PWlmj5qmjeA&feature=youtu.be
Hogy ne kelljen keresgélnetek, íme egy kis linkgyűjtemény az IRONMAN 70.3 BUDAPEST nemzetközi triatlonról.
https://www.youtube.com/watch?v=PWlmj5qmjeA&feature=youtu.be
Fényképes ismertető:
http://peterkropko.com/ironman/674
IRONGIRL, versenyszám futó-hölgyeknek:
http://peterkropko.com/ironman/698
Thomas Dieckhoff, az IRONMAN ügyvezetőjének nyilalkozata a verseny Budapesti jövőjéről:
http://peterkropko.com/ironman/695
Böngésszétek át a teljes eredménylistát! Íme:
http://eu.ironman.com/hu-hu/triathlon/events/emea/ironman-70-3/budapest/results.aspx#axzz3B2PeOgF6





