TENISZ

Tavaszi II. Sportnap – minden résztvevő vendégünk a bográcsozásra!

2024-10-08T08:32:39+02:002012.05.11.|ASZTALITENISZ, TENISZ|

Tartogatunk egy kis meglepetést azok számára, akik beneveznek és részt vesznek bármelyik sportprogramunkon a szombati sportnapon. Minden résztvevő kap egy kupont, mely két dologra használható fel. Az egyik fele a kürtőskalácsosnál váltható be ingyen üdítőre, vagy kedvezményre a kürtőskalácsból. A másik felével pedig a késő délutánra elkészülő bográcsos ételekből lehet majd választani, némi fröccs kíséretében.

Meglepetés asztalitenisz-győzelem Vác ellen

2024-10-08T08:31:57+02:002012.03.12.|ASZTALITENISZ, TENISZ|

Miután ősszel Vácon 14:4 arányban vereséget szenvedtünk, és Vácnak már öt győzelme van a bajnokásgban, nem mi számítottunk esélyesnek. Az utóbbi hetekben mutatott javuló forma alapján azonban úgy gondoltuk, hogy most akár szoros eredményt is elérhetünk.

Asztalitenisz győzelem Dunakeszin

2024-10-08T08:31:57+02:002012.02.21.|ASZTALITENISZ, LABDARÚGÁS, TENISZ|

Tavaly hazai pályán 12:6 arányban vesztettünk Dunkeszi ellen, mivel ez a meccs alsóházi rangadónak számít, a szokottnál is nagyobb összpontosítással készültünk erre a találkozóra. Kemény kűzdelemre számítottunk, Bartinai Péter edző irányításával fiatal erőkből álló ütőképes társulat állt össze Dunkaszin, ráadásul a mérkőzésarányuk a vesztett meccsek tekintetében is sokkal jobb, mint amiénk.

Sportbál – díjaztuk 2011 legjobb csömöri sportolóit

2024-10-08T08:32:39+02:002012.02.14.|AIKIDO, ASZTALITENISZ, KERÉKPÁR, KÉZILABDA, TENISZ|

Visszatért, és szerencsére problémák nélkül, jó hangulatban zajlott le az idei Sportbál. Az este egyik legfontosabb részeként Tormay-Lesták Mária, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, valamint Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője átadta a díjakat a tavalyi év legjobb csömöri sportolóinak, csapatának és edzőjének.

Asztalitenisz – itt a bajnoki program

2024-10-08T08:31:58+02:002012.01.23.|ASZTALITENISZ, TENISZ|

A tavalyi év a tanulás éve volt... És az idei is az lesz, legalábbis Dr. Arató György, az asztalitenisz csapatunk oszlopos tagja szerint, aki elmondta, Németh Károly edzővel keményen dolgoznak azon, hogy felzárkózzanak a régebb óta játszó, tapasztaltabb csapatokhoz. Ennek tükrében tehát az idei pingpong meccsek még érdekesebbek és izgalmasabbak lehetnek számunkra, mint a tavalyiak.

Asztalitenisz összefoglaló és évértékelés

2024-10-08T08:31:58+02:002012.01.06.|ASZTALITENISZ, TENISZ|

Az asztalitenisz csapattal kapcsolatos eredményeket, beszámolókat rendszeresen Dr. Arató György szokta elkészíteni a Csömör Sport számára, aki sajnos az év végéhez közeledve egyre kevésbé tudott erre időt szakítani. Most azonban elkészült a nagy összefoglaló, melyben megtalálhatóak az utóbbi mérkőzések eredményei, valamint a 2011-es év értékelése is. Már ez alapján is látszik: az újonnan alakult szakosztály nagy utat járt be egy esztendő alatt.

Go to Top