Ezúttal kikapott junior és ifista csapatunk
A második fordulóban már négycsapatos rendszerben folytatódik mind a junior, [...]
A második fordulóban már négycsapatos rendszerben folytatódik mind a junior, [...]
Tavaly kiejtettük őket az I. osztályból, de a visszalépéseknek köszönhetően ismét az NB I-ben indulhatott a MAFC BME Docler Akadémia csapata. Nyáron alaposan bevásároltak, hiszen több neves játékost igazoltak, ennek ellenére idáig gyengébben szerepelnek a várakozásnál.
Összefogásra és segítségnyújtásra kérünk minden együttérző csömöri polgárt. Az október 7-én tragikus tűzesetben otthon és családapa nélkül maradt négygyermekes Borsi családnak pénzbeli felajánlásokat gyűjtünk. A lakossági segítségnyújtással az újrakezdés anyagi nehézségeinek enyhítéséhez járulhatunk hozzá.
Habár Bagyánszki Zsolt edző szoros mérkőzésre számított Pilisvörösvár ellen, végül nem ez következett be. A csömöriek végig magabiztosan játszva, könnyedén hozták a meccset. Itt a teljes beszámoló.
Berettyóújfalu fölényes győzelmet aratott a Rubeola FC Csömör ellen, így jelen pillanatban a tabella élére kerültek. Takó Csaba, a tigrisek szakmai vezetője egy részletes beszámolót ígért nekünk, addig is, álljon itt az eredmény:
Egy Berettyóújfalu elleni idegenbeli győzelemmel kezdő, aztán kissé megtorpanó Gödöllő (vagy Vasas, ki tudja ezt követni) otthonába látogattunk. A hazaiak nagyon fogadkoztak, hogy elkezdik a felzárkózást az élbolyhoz, míg a mienk a két vereséget hozó Győr elleni mérkőzésekből igyekeztek mielőbb talpra állni.
Hosszas szervezkedés után végül sikerült lefixálni minden programot a III. Sportnapra, és ugyan nem szeretünk nagyzolni, de úgy érezzük, hogy ez lesz az eddigi legváltozatosabb és legérdekesebb Sportnap. Reméljük Ti is így fogjátok gondolni, miután végignyálazzátok a lentebb megtekinthető programfüzetet, melyet egyébként hamarosan eljuttatunk minden csömöri háztartásba.
Kiemelkedően kezdi a szezont a Rubeola. A Cső-Montage elleni csömöri kiütéses győzelem után ezúttal Debrecenbe, a DEAC otthonába látogattak el a Tigrisek, ahol meggyőző, 3:7 arányú győzelmet arattak. Ezzel az eredménnyel egyelőre a Győri Rába ETO mellett a Rubeola a másik 100%-os mérleggel rendelkező csapat.
A nordic walking kifejezés szó szerinti fordítása „északi gyaloglás’’. Ajánlható mindenkinek, aki egy szabadban űzhető, könnyen megtanulható, olcsó és egészséges sportot szeretne kipróbálni.
Sajnálattal közöljük, hogy az idei nyári sporttábor technikai okok miatt elmarad. Sportszakosztályaink azonban továbbra is várják a gyerekeket az edzésekre!