Küzdelmes meccsen kapott ki a listavezető MVFC Berettyóújfalu vendégeként futsalcsapatunk, a dunaújvárosiakat azonban óriási csatában felülmúlta hazai pályán az NB I rájátszásának A-csoportjában. BŐVEBBEN ITT ÉS ITT!

 

Öt meccset tudtak le a megye II-es bajnokságban nagypályás focistáink márciusban: két hazai siker mellett két idegenbeli vereség és egy tízgólos isaszegi döntetlen fért a zsúfolt programba. BŐVEBBEN ITT, ITT, ITT, ITT ÉS ITT!

 

Férfi kézilabdázóink is öt bajnokit abszolváltak a hónap során: Csömörön háromból három győzelem az NB II-ben, idegenben viszont – bár a dobogóért harcolva fontos lett volna – sajnos egyszer sem sikerült a pontszerzés. BŐVEBBEN ITT, ITT, ITT, ITT ÉS ITT!

 

Két nap alatt két döntetlent játszott a Csömöri Sportcsarnokban a magyar U19-es futsalválogatott a belgák ellen. Frank Tamás szövetségi edző Eb-selejtezőre készülő együttese egy nyolcgólos találkozó után, egy kétgólosat produkált. BŐVEBBEN ITT ÉS ITT!

 

Kenyai és etióp győzelemmel ért véget a IX. Everling Tavaszváró terepfutóverseny a férfiak, illetve a nők küzdelmében. A fővárosi Naplás-tónál megrendezett versenyen junior-válogatott középtávfutónk, Csák Tamás fölényesen nyert az U20-asoknál. BŐVEBBEN ITT!

 

Egyetlen márciusi bajnokiján sokáig tartotta magát női kézilabdacsapatunk a listavezető Hatvani KSZSE otthonában, de a hajrára elfáradtak a lányok, és végül sima vereséget szenvedtünk. BŐVEBBEN ITT!

 

A fővárosi Központi Tornacsarnokban zajlott le a kétnapos országos szerbajnokság a tornászoknál, ahol a rangos mezőnyben az ifjú csömöri tehetség, Péter Sára ugrásban ezüstérmet szerzett, másnap pedig talajon harmadik helyen zárt. BŐVEBBEN ITT!

 

Pompás viadalt zárt Horvátországban a csömöri Valter Attila, aki a lengyel CCC Development Team országúti kerékpárcsapat színeiben szakaszgyőzelmet ünnepelhetett az Isztriai Körverseny második napján, a verseny végén pedig második lett összetettben! BŐVEBBEN ITT!

 

Kecskemét városa adott otthont Magyarország 111. mezei futó bajnokságának, amelyen junior korosztályban a Csömör KSK színeiben bronzérmet nyert a Csák Tamás, Marczika András, Steinbach Ferenc összetételű csapat. BŐVEBBEN ITT!

 

Két csömörivel, Mihalovics Bertalannal és Sipos Tamással a csapatban bronzérmet nyert a litvániai Kaunasban megrendezett csúszókorong Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Hazánk legjobbjai a B-csoportban hajszállal maradtak le a feljutásról. BŐVEBBEN ITT!

 

Valter Tibor csapatvezető hivatalosan is kihirdette a Cube-Csömör MTB Team 2019-es versenyszezonra nevezett keretét. A korábban a Focus Team Hungary együttesét erősítő, 20 éves, válogatott tehetség, Schmidel Regina Csömörön folytatja pályafutását. BŐVEBBEN ITT!

 

Hagyományteremtő céllal rendszeresen szemlézzük a csömöri utánpótlás aktuális eredményeit, hiszen felnőtt sportolóink mellett a tehetséges fiatalok is hétről hétre megmérettetnek saját bajnokságukban. Hajrá, fiatalok, hajrá, Csömör! BŐVEBBEN ITT!

 

Nem tudott közelebb kapaszkodni a dobogósokhoz a Pest megyei bajnokság I/C Észak-csoportjában szereplő asztalitenisz-csapatunk, amely számára sajnos egy döntetlenen kívül nem sok sikerélményt hozott a márciusi hónap. BŐVEBBEN ITT!

 

A Csömör KSK junior-válogatott középtávfutója, Csák Tamás iskolája színeiben második helyen végzett a budapesti diákolimpia 4 kilométeres mezeifutó-versenyén, az ezüstéremmel pedig kvalifikálta magát a gödöllői országos fináléba. BŐVEBBEN ITT!

 

A magyar tornaválogatott tehetsége, a csömöri Péter Sára minden idegszálával a tokiói olimpiára koncentrál – a 2020-as ötkarikás játékokra az idei világbajnokságon kvalifikálhatja magát a nemzeti csapat. Edzéslesen a CsömörSport.