Valter Attila profi országúti kerékpárcsapatának a vezetősége napvilágra hozta az együttes új nevét: a főszponzor változása miatt 2024. január 1-től Team Visma | Lease a Bike néven szerepel majd a női és a férfi WorldTeam-csapat.
Miskolcon rendezték a Cyclocross Challenge 3. fordulóját, ahol idén is sáros, crossos körülmények fogadták a technikás pályán a versenyzőket. A Cube-Csömör színeiben Burgermeister Bence ezüstéremmel zárta a kirándulást.
Szépen gyűjtögették bringásaink a magyar világranglistapontokat Szlovákiában, ahol néhány napon belül több UCI-kategóriás cyclocross versenyt is rendeztek a Pozsony és a magyar határ közötti fekvő Somorján.
Két cyclocross viadalt is rendeztek a hétvégén a debreceni VeloParkban, amelyek ráadásul Magyarország első nemzetközi versenyei voltak a szakágban. A szép számú csömöri induló közül a legifjabb és a rangidős is aranyéremmel a nyakában zárt.
A kecskeméti Kun Cross viadallal folytatódott a 2023-2024-es cyclocross Magyar Kupa-sorozat, amelyen öt csömöri tehetség is dobogóra állhatott. Négy lány is érmet szerzett, mellettük pedig Sipos Borisz bronza tette teljessé a gyűjteményt.
Két távol-keleti kritériumversennyel zárta a 2023-as szezont Valter Attila. A csömöri klasszis előbb Szingapúrban, majd Japánban képviselte holland klubját, a Jumbo-Vismát, most pedig kezdődhet a feltöltődés a fárasztó alapozás előtt!
A franciaországi Pont-Cháteau adott otthont a cyclocross Európa-bajnokságnak, ahol a junior fiúknál Vas Barnabásnak is szoríthattunk. A csömöri tehetség végig az élbolyban versenyzett és végül ötödikként zárta a rangos nemzetközi viadalt.
Remek csömöri eredmények születtek a fiatalabb korosztályokban a felvidéki Kistapolcsányban rendezett C2-es cyclocross versenyen. A Cube-Csömör ifjú tehetsége, Hegedűs Heléna a két nap alatt kétszer is érmes helyen végzett az U15-ös kategóriában.
Néhány nappal a belgiumi bronzérem után, újabb remek teljesítményt nyújtva diadalmaskodott a C1-es Koppenbergcross cyclocross versenyen a csömöri Vas Barnabás. A 17 éves tehetség közel egyperces előnnyel győzött a junioroknál!
Törökbálinton folytatódott a Cyclocross Challenge, ahol kellemes, nyárias idő várt a bringásokra, a szervezőknek köszönhetően pedig egy nehéz, sok szintet tartalmazó, igazi erőpálya. Varga Márk negyedikként zárt az U19-es mezőnyben.
Nagyot harcolt a cyclocross Világkupa 2. fordulójában a csömöri Vas Barnabás a belgiumi Maasmechelen városában. A fiatal tehetség ezúttal is a dobogón végzett, bronzéremmel zárta a nemzetközi viadalt.