Férfi kézilabda: sima győzelem Gyömrő ellen
Könnyebb győzelem volt, mint amire számítottunk. Ebben persze is közrejátszott, [...]
Solymár ellen kikapott, Gödöllőt megverte női kézilabdacsapatunk
Solymár csapatához látogattunk idegenben. Egy erős brigáddal találtuk szembe magunkat, [...]
Pénteken a Rubeola, szombaton a KSK játszik hazai pályán
A szerencsétlenül alakult idegenbeli mérkőzésünk után ezúttal hazai pályán bizonyíthat [...]
Csütörtök este hazai pályán a női kézilabdásaink
Csütörtök este hazai pályán lépnek a küzdőtérre női kézilabdásaink Gödöllő [...]
Sikerrel zárult a II. Csömöri Csatangoló
A nordic walking csapat és a Csömöri Sportcsarnok két célt tűzött ki maga elé a II. Csömöri Csatangolóra: többen induljanak, mint tavaly, és lehessen választani egy hosszabb távot is - mint kiderült ugyanis, a tapasztalt nordicosok úgy eszik meg a 25km-es távot, mint szintén ők a túra végén a zsíros kenyeret. Gyorsan.
Hazai kézilabda győzelem Dunaharaszti ellen
Nehéz mérkőzést vártunk, és pontosan ezt is kaptuk a Csömöri [...]
Korábban kezdődnek a most szombati hazai kézimeccsek
A megszokott időpont helyett kivételesen most szombaton korábban kezdődnek majd [...]
Ezúttal idegenben nyert férfi kézilabdacsapatunk
Bagyánszki Zsolt, kézilabdacsapataink vezetője már a múlt héten is elmondta, [...]
Kedden női Magyar Kupa 2. forduló a Sportcsarnokban
Jövő kedden a Csömöri Sportcsarnokban játszik női kézilabdacsapatunk az NB [...]
















