Papíron Deákváron kezdünk
A csoportok beosztása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága elkészítette a 2017/2018. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi sorsolását is. A Vác-Deákvár SE elleni első fordulót rögtön elhalasztjuk.
Nekivágtak a kézisek is
Focistáink már a múlt héten elkezdték a felkészülést, néhány nap elteltével pedig kézilabdázóink is a lovak közé csaptak. Az NB II-es férfiak és a Pest megyei bajnokságban induló lányok is komoly célkitűzésekkel vágtak neki a több héten át tartó munkának.
Kész a csoportbeosztásunk
A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2017/2018. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságokban.
Korán kezdett felkészülés
Komoly célokat fogalmaztak meg, ennek megfelelően a megszokottnál korábban is kezdték a felkészülést a szezonra labdarúgóink és futsalosaink. Egyelőre foghíjas a keret, de jövő héttől teljes létszámmal és intenzitással készülnek a bajnokságokra.
Milyen volt az elmúlt csömöri szezon?
Júniusban minden csapatsportágunk befejezte a bajnokságát, így az új szezon előtt érdemes összegeznünk: mi is történt a 2016-17-es csömöri évadban? Összeállításunkban az aranyérmektől kezdve az egyéb sikerekig minden helyet kap.
Íme, az első félév edzőportréi
Az idei év elején hagyományteremtő céllal új rovatot indítottunk, melyben portrésorozat keretében mutatjuk be csömöri edzőinket, minden hónapban más kerül rivaldafénybe. A nyári szünet után, augusztus végén folytatódik népszerű portrésorozat rovatunk!
A magyar pezsgőfürdő
Mint már megszokhattuk, csömöri kötődésű sportriporterünk, Horti Gábor állandó bloggal jelentkezik megújult oldalunkon, a CsömörSporton. Bejegyzéseiben nemcsak csömöri sporttémákat dolgoz fel, de a nagyvilág sporteseményeiről is szót ejt.
Megyei focihimnuszt írt az EDDA
A Pest megyei futballvezetés köreiből szármázó ötlet alapján az EDDA zenekar tagjai, Pataky Attila és Gömöry Zsolt zenei munkásságának köszönhetően elkészült a Pest megyei futballinduló, amely a Piros-fehér-zöld címet viseli.
Ilyen volt 2017. június
Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a június CsömörSport szemmel. Bronzot nyertek futsalosaink, kijutott a kajak-kenu Eb-re Balaska Márk, lezajlott az V. Csömöri Bringafesztivál.
















