Hullámzó idényen túl
Az idei szezonban szépen fokozatosan átvette a dominanciát nagypályás focicsapatunk játékoskeretében az ifjúság, egészen pontosan a tavalyi szezon végén taroló U19-es csapatunk. A fiatalos hév mellől azonban kikoptak a rutinos rókák. Focis szezonértékelő.
Kis Tigrisek a fókuszban
Utánpótlás díjátadóval zárta a szezont az RFC Csömör futsalszakosztály, ahol Takó Csaba klubelnök és a kicsik edzői adták át a korosztályok legjobbjainak járó díjakat. Az NB II-ben bronzéremmel záró felnőttek mögött tehát széles bázis jelenti a hátteret.
Az olasz meló
Az elmúlt hétvégén nagyszerű élményekkel lettek gazdagabbak apró csömöri focistáink: U11-es és U13-as csapatunk is Olaszországban járt egy rangos nemzetközi tornán. A festői szépségű Garda-tó mellett rendezték a Trofeo Valtenesi del Garda viadalt.
Centiken múlt focistáink győzelme – videó
A Mogyoród FC elleni derbivel búcsúztak a szezontól hazai pályán nagypályás focistáink, akik hatgólos döntetlent játszottak a vendégekkel. Összefoglalónkban a csömöri gólokra fókuszáltunk, illetve egy fájó kapufára - centiken múlt a csömöri győzelem.
Legalább vége a szezonnak
Kényszerűségből rendkívül fiatal csapattal zárták az idei szezont Isaszegen nagypályás focistáink. A rutintalanságból fakadó hibák következtében nem tudtuk elkerülni a kiütéses vereséget a dobogóról lemaradó házigazda otthonában.
Pontmentés a pechszéria után
A hajrában mentettek meg egy pontot nagypályás focistáink a Mogyoród FC elleni hazai szezonzárón, ahol számolatlanul hagytuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket a vendégek kapuja előtt. Szombaton Isaszegen fejezzük be az idényt.
Rendhagyó szezonzárás
Összesűrűsödtek a szezonhajrá feladatai nagypályás focistáink számára, akik két nap alatt kétszer is pályára lépnek a bajnokságban: pénteken itthon pótolják a már kétszer is elhalasztott Mogyoród FC elleni meccset, majd Isaszegen zárják a pontvadászatot.
Ilyen volt 2017. május
Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a május CsömörSport szemmel. Megnyerték csoportjukat futsalosaink, bringásaink taroltak, a csömöri atléták itthon tartották a vándorserleget.
Sportágának legendája
Hagyományteremtő új rovatunkban portrésorozat keretében mutatjuk be csömöri edzőinket, minden hónapban más és más kerül rivaldafénybe. Májusban a futsalosok vezetőedzőjét, a sportág legendáját, Jávor Istvánt ismerhetjük meg jobban.
















