Átadták a Csömör Kincse díjakat – videó
Ünnepélyes keretek között az önkormányzat testületi ülésén vehették át a Csömör Kincse kitüntetést labdarúgásunk vezetői, Kassay-Kézi Gábor RFC-elnök és Takó Csaba sportigazgató, akik a helyi nagypályás foci feltámasztásáért részesültek a díjban.
Ilyen volt 2017. január
Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a január CsömörSport szemmel. Benépesült a csömöri tó, érmeket szereztünk a cyclocross ob-n és újra Sportbáloztunk.
Harnos, Balaska és az U19-esek
A vacsora után a Sportbál a második díjátadó blokkal folytatódott, ahol a legjobb felnőtt sportolók vehették át az elismeréseket. Különdíjasunk, Harnos Kristóf mellett senior kategóriában Szemler István nyert, az év legjobbja pedig Balaska Márk lett.
Rászolgáltak a címre
A január 28-i Sportbál közeledtével áttekintjük, milyen évet zártak a tavalyi díjazottak, azaz a 2015-ös esztendő legjobbjának választott sportolók. Utánpótlás kategóriákban és a "nagyok" között is érdemes és tanulságos volt szemezgetnünk.
Sportéletünk képviselői szemmel
Rendhagyó párosinterjúban kértünk értékelést sportért felelős csömöri képviselőinktől: az Ügyrendi, Sport- és Közbiztonsági Bizottság elnökétől, Pásztor Sándortól és a fociszakosztály önkormányzati delegáltjától, Tihanyi Ferenc sportért felelős képviselőtől.
Osztályváltás után a dobogón
Közeledik az év vége, eljött a szilveszteri összegzések ideje. Minisorozatunkban a foci-, a kézi- és futsalcsapatunk 2016-os naptári évét vesszük górcső alá. Felnőtt futsalosaink osztályt váltottak, ősszel az utánpótlásunkkal szép sikereket értek el.
Összességében mosolygós év
Közeledik az év vége, eljött a szilveszteri összegzések ideje. Minisorozatunkban a foci-, a kézi- és futsalcsapatunk 2016-os naptári évét vesszük górcső alá. A férfi kézisek bronzérmet ünnepelhettek, a hölgyek ezüstöt, juniorjaink pedig arannyal zártak.
Felültünk a hullámra
Közeledik az év vége, eljött a szilveszteri összegzések ideje. Minisorozatunkban a foci-, a kézi- és futsalcsapatunk 2016-os naptári évét vesszük górcső alá. Nagypályás focistáink, immár hagyományosan a visszafogottabb kezdés után indultak el felfelé.
Az év interjúi a CsömörSporton!
Közeledünk az év végéhez, a CsömörSporton is eljött az összegzések időszaka: olvasóink értékelései alapján csokorba gyűjtöttük a legnépszerűbb 2016-os interjúinkat. Az túlzás nélkül kijelenthető, hogy honlapunk is rendkívül színes esztendőt zárt.
















