Újoncként is büszkék lehetnek nagypályás focistáink a teljesítményükre a megye II-es bajnokságban, hiszen látványos mérkőzésekkel tarkított szezont zártunk, ahol a 8. helyen fejeztük be első évadunkat ebben az osztályban. Focis szezonértékelő.
Fotó: Bellus Zsolt
Az ősz és a tavasz is nehézkesen indult, de végül remek hajrákkal összességében nem lehetünk elégedetlenek újoncként mutatott teljesítményünkkel (73 lőtt gólunk az 5. legtöbb a bajnokságban), így a szezon végén játékos-edzőnkkel, Takó Csabával vettük górcső alá az elmúlt időszakot. Visszatekintő sorozatunk harmadik, egyben befejező részében vele elemezzük a történteket.
– A sorsolásunk következtében ősszel és tavasszal is a nehezebb meccsekkel kezdtünk, aztán azonban szépen, fokozatosan összeállt a csapat és jöttek az eredmények – tekintett vissza játékos-edzőnk. – Lehetett volna jobb is az összkép, a keretünk azonban nem volt elég bő, sok volt a sérültünk, a fiatalok rendkívül komoly terhelést kaptak, egyszerre kellett 4-5 fronton is bizonyítaniuk, amiben mindig jobban benne van a hiba. Így is voltak látványos, gólgazdag meccseink, jövőre pedig egy bővebb kerettel szeretnénk előrébb lépni a tabellán. Ugyan erősebb lesz a bajnokság az átszervezések miatt, de bízom a csapatban.





