Elrajtolt a felkészülés
Újult erővel kezdte el a tavaszi szezonra való felkészülést férfi kézilabdacsapatunk. Az ősszel hétmeccses veretlen sorozatot építő gárda egy játékos, könnyed ráhangolódással indított a Csömöri Sportcsarnokban.
Újult erővel kezdte el a tavaszi szezonra való felkészülést férfi kézilabdacsapatunk. Az ősszel hétmeccses veretlen sorozatot építő gárda egy játékos, könnyed ráhangolódással indított a Csömöri Sportcsarnokban.
Elsősorban egynapos versenyeken indul majd az idény során a csömöri Valter Attila, a holland Jumbo-Visma országúti kerékpárosa, aki bízik benne, hogy új csapatában komoly szintet tud lépni az idei szezonban.
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság döntése értelmében mostantól az egykori csömöri edző, B. Nagy Zoltán, a Sportszelet című sporthetilap egykori felelős szerkesztője nevét viseli a szervezet által kiírt és bonyolított regionális női futsalbajnokság.
Valter Tibor csapatvezető hivatalosan is kihirdette a Cube-Csömör kerékpárcsapat 2023-as versenyszezonra nevezett keretét. A feltörekvő, fiatal bringások folytathatják felfelé ívelő, sok szép sikerrel kikövezett pályafutásukat.
Féléves kitérő után ismét nagypályás focicsapatunk tagja a több poszton is bevethető korábbi kapitány, Krizsán György, aki a szívére hallgatott és a tavaszi szezonra való téli felkészülést már Illés Károly együttesével kezdheti meg.
A nagy múltú KSI SE együttesénél folytatja a pályafutását a tehetséges csömöri tornász, Péter Sára. A Világkupa-ezüstérmes tehetség motiváltan vágott neki a szezon előtti felkészülésnek, négy szeren is gyakorol, hogy megmutathassa a tudását.
Az MTK Budapest olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes csömöri judósát, Tóth Krisztiánt rendkívül bosszantotta, hogy 2022-ben nem sikerült érmet nyernie a világversenyeken, éppen ezért még motiváltabban tekint a 2023-as esztendőre!