Hírek
Final24 – hajrá, csömöri csajok!
Idén is jön a Final24, hiszen 2016-ban immár negyedik alkalommal rendezi meg a Pest Megyei Kézilabda Szövetség a Final24-et: a megyei női és férfi junior, illetve felnőtt bajnokságok döntőit egy napon és egy helyszínen - június 4-én szombaton, Budaörsön.
Az utolsó hazai meccsünk jön
Szezonbeli utolsó hazai találkozónk következik péntek este a futsal NB I alsóházi rájátszásában. A 9. fordulóban a Déli FC látogat Csömörre, a meccsen pedig szinte minden eldőlhet: ha nem szerzünk pontot, biztosan kiesünk az első osztályból.
Parádéztak a csömöri ultrafutók
Az elmúlt hétvégén a CsömörSport atlétáinak több helyszínen is helyt kellett állniuk: Zólyomi Kinga és Bosznay Diána váltócsapatával az Ultrabalatonon gyűrte a kilométereket, Bíró Károly Róbert és Kiss László pedig a háromnapos tarjáni Hegyek Királyán húzott futócipőt.
Megvan a félbeszakadt bajnokink
Nagypályás focistáink szerda este pótolták a Piliscsaba elleni elhalasztott megye II-es bajnokit, az égiek azonban nem voltak kegyesek: az esőben lejátszott találkozót a 77. percben félbeszakította Fodor Zsolt játékvezető, mert elkezdett villámlani.
Sprintbefutó döntött az aranyról
Amíg a Cube-Csömör egy része a Gemenc Nagydíjon indult, a másik fele a jól megszokott Szilvásvárad Maratonon állt rajthoz. Utóbbi versenyen több kiemelkedő eredményünk is született, rövid távon az abszolút első helyért nagyot harcoltak a fiatalok.
Nagy lépést tehetünk
Szerda este pótolják nagypályás focistáink a Piliscsaba elleni elhalasztott megyei bajnoki mérkőzést, ahol győzelem esetén nagy lépést tehetünk a tabellán. A korábbi büntetésünk miatt szezonbeli utolsó előtti hazai találkozónk is zárt kapuk mögött zajlik majd.
Hősies csömöri pontmentés
Az utolsó pillanatokban két gólt is lőtt az RFC Csömör az örökrangadón, amivel pontot mentett az Aramis ellen a futsal NB I alsóházi rájátszásának 8. fordulójában. A hősies küzdelem után tovább él a remény a bennmaradásra.
Bravúr a nemzetközi mezőnyben
Ahogy arról beszámoltunk, hétvégén a 42. Sygnus Gemenc Nagydíjon szerepelt a Cube-Csömör négyfős csapata. A fiúk nagyon szépen helytálltak, összetettben a 3. helyen végeztek az erős nemzetközi mezőnyben és a magyar csapatok között a legjobbak voltak!
Megvan az országos bajnoki cím!
A hosszú, kemény munka meghozta gyümölcsét: az év csömöri sportolója, Harnos Kristóf a meglévő medáljai mellé a testépítők országos bajnoki címét is megszerezte a Grand Prix of Hungary mozgássérült kategóriájában! Gratulálunk az újabb aranyéremhez!
Videók




























