Az MLSZ Elnöksége az ELN-55/2020. (05.04.) számú határozatával a férfi futsal NB I-es bajnokságot befejezettnek nyilvánította, az ELN-60/2020. (05.11.) számú határozatával pedig döntött a rendkívüli pénzügyi elszámolások szabályairól.
A világjárvány megállítása érdekében az otthonunkban tartózkodás ajánlott, így sem maradhatunk azonban sport nélkül. Az RFC Csömör futsalcsapatának vezetőedzője, Jenei Ottó egy remek kezdeményezéssel állt elő: létrehozott egy “Focizz otthon” csoportot!
A pályán már eldöntötte futsalcsapatunk az NB I ötödik helyének a sorsát, a nyírgyulajiak óvása miatt azonban döntetlenre áll a párharc. A harmadik, mindent eldöntő idegenbeli mérkőzésen a Tigrisek újra bebizonyíthatják, hogy jobbak ellenfelüknél.
Nagy küzdelemben az NB II felsőházi rájátszásának negyedik helyén végzett az RFC Csömör női futsalcsapata. Tóth László együttese ugyan lemaradt a dobogóról, de minden dicséretet megérdemelnek a lányok a hosszú és fárasztó szezon végén.
Miután a futsal NB I 5. helyéért lejátszott első meccsen aratott csömöri győzelmet egy óvás miatt a nyírgyulajiaknak adták, így hazai pályán az egyenlítésért küzdöttünk. Fischer góljára nem érkezett válasz a vendégek részéről, a harmadik mérkőzés dönt.
Előnyből várhatja a Nyírgyulaj KSE elleni második meccset futsalcsapatunk, miután az NB I 5. helyéért zajló, két nyert meccsig tartó párharcban győzni tudott idegenben. A Tigrisek a szezon utolsó csömöri mérkőzésén lezárhatják a csatát!
Elképesztő izgalmak végén idegenben került előnybe az NB I 5. helyéért vívott csatában az RFC Csömör futsalcsapata, miután az első mérkőzésen büntetőkkel győzni tudott a Nyírgyulaj KSE otthonában. A két nyert meccsig tartó párharc Csömörön folytatódik.
A középszakasz lezárultával a futsal NB I 5. helyéért a két csoport harmadik helyezettje, az RFC Csömör és a Nyírgyulaj KSE csap össze. A Tigrisek elsőként idegenbe utaznak, hogy aztán hazai pályán harcolhassák ki az előkelőbb helyezést!
Az RFC Csömör futsalcsapata hazai pályán visszavágott a Debreceni EAC együttesének az NB I középszakaszának zárómeccsén, a győzelemmel pedig eldőlt, hogy harmadik helyen végez az A-csoportban és a nyírgyulajiakkal vívhat az 5. helyért!
Az elsődleges célt, a bennmaradást már teljesítette az RFC Csömör futsalcsapata az NB I-ben, de evés közben megjött az étvágy, így a középszakasz zárómeccsének, a Debreceni EAC elleni összecsapásnak is igazán komoly a tétje.
Fordulatos meccsen bravúros döntetlent játszott a Dunaferr DUE Dutrade FC otthonában az RFC Csömör futsalcsapata az NB I középszakaszának A-csoportjában. A Tigrisek vezettek, majd kétszer is sikerült egyenlíteniük, így nagyon fontos pontot szereztek.